Bemutatkozás

 
A Kft 2000-ben alakult, elsősorban ingatlanfejlesztési, bérbeadási és irodai szolgáltatási céllal. 2001-2002-ben bérbevett épületeket újítottunk fel, befektettünk. Ekkor teremtettük meg a feltételét a későbbi szolgáltatások bővítésének lehetőségét. Ennek következtében 2003-2004-ben bővítettük az irodai szolgáltatásokat ügyfeleink számára, számítógépes rendszerek, -hálózatok működtetésével, takarítással, rendezvényszervezéssel, utazásszervezéssel, étkeztetéssel.Partnereink ekkor már főleg magyar és külföldi ügyvédi irodák, tanácsadó cégek, reklámmal és marketinggel foglalkozó vállalkozások voltak, akiknél megjelent az igény szabadidő, szakmai találkozók, prezentációk szervezésére szárazon és vizen egyaránt. Egyik Kft tagunk több nyelvet beszélő, marketing szakos közgazdász, másik pedig ugyancsak több nyelvet beszélő turizmus szakos közgazdász. Van közöttünk ügyvéd és pszichológus is.2005 óta közbeszerzési eljárások lebonyolításában veszünk részt.